MAGÁNHÁZ – MÁRVÁNYCSISZOLÁS

MAGÁNHÁZ – MÁRVÁNYCSISZOLÁS 2022 februárjában egy magánlakás régi, kopott felületű és fényét vesztett márvány burkolatának csiszolását vállalta el cégünk. A márványpadló csiszolása az alábbi műveletsorból tevődött össze: durvacsiszolás, finomcsiszolás, felmosás és legvégül az impregnálás. A márványpadló felületén jól látszódott, hogy az évek során sokat vesztett fényéből, felülete megkopott és kisebb-nagyobb felületi sérülések is keletkeztek rajta. A márványpadló felületén először a durvacsiszolást alkalmaztuk. A durvacsiszolás által a márvány felületéből eltüntettük a padlón keletkezett karcokat, sérüléseket, szennyeződéseket. A következő munkafázisban a finomcsiszolást kezdtük el. A finomcsiszolást több lépésben végeztük el, ami azt jelenti, hogy egyre finomabb szemcseszerkezetű csiszolókorongokkal haladtunk át a márványpadlón. A polírozást a megrendelő által kért fény eléréséig folytattuk. A finomcsiszolásnak köszönhetően a márványpadló ismét eredeti fényében és színében pompázott. A finomcsiszolás után a csiszolt márványpadlót felmostuk. A felmosás után a csiszolás folyamata még nem ért véget, hiszen nagyon fontos, hogy a csiszolt márvány felületét védjük és ellenállóbbá tegyük. Ennek elérése érdekében egy speciális impregnálószert alkalmaztunk a csiszolt márvány felületén. Az impregnálással egy védőréteg keletkezik a frissen felcsiszolt márványpadlón. Az impregnálás többek között azért is fontos, mert ennek köszönhetően megnövekszik a csiszolt márványfelület élettartama és ellenállóbbá válik a környezeti behatásokkal szemben. A márványpadló csiszolásának befejezését követően a felületet egyből használatba vehette a ház tulajdonosa. A márványcsiszolás eljárásának hatékonysága ebben az esetben is szemmel látható eredményt ért el. Kérjen árajánlatot!
MÁRVÁNY FELÚJÍTÁSA – CORVINUS EGYETEM

MÁRVÁNY FELÚJÍTÁSA – CORVINUS EGYETEM 2017 szeptemberében a Corvinus egyetemen jártunk, egy kopottas, fényét vesztett márvány padlóhoz. A padló megmunkálását az úgynevezett síkfogasság – vagyis a márvány lapok közti szintkülönbség – lecsiszolásával kezdtük. Durva gyémánt csiszoló korongok segítségével kiszedtük a márványból a fogakat, és síkba csiszoltuk a felületet. Ezután 5 fázisú fényezési munkálatok következtek, ezt fényezőporos polírozás követte 2 fázisban. A végső folyamatokban egy speciális, úgynevezett fényező szivaccsal felmostuk, majd impregnáltuk a márvány felületét. Most a kopottas márványpadló, a márványcsiszolás által, újra a régi eleganciájában tündökölhet, még hosszú évekig. Kérjen árajánlatot!
Magánház – márvány mozaik padló felújítása

A ház tulajdonosa azzal a problémával kereste fel cégünket, hogy a 30 évvel ezelőtt lerakott márvány mozaik padlójuk elkopott, fényét elvesztette, illetve a baluszteres korlátok elszennyeződtek. A munkálatokat elvállaltuk és az egyeztetést követően meg is kezdtük a márványpadló fényezési munkálatait. Kezdetben durva csiszolószerszámmal csiszoltuk le. Ezután fokozatosan egyre finomabb szemcseszerkezetű korongokkal políroztuk a márvány felületét. A márvány padlót végül impregnáló anyaggal kezeltük. Végeredményben a régi kopott, karcos márványfelületet egy fényes, exkluzív kivitelű márványpadló váltotta fel. Erről a helyszínen készült fotó által is bizonyosságot szerezhetnek!
Szeged Belvárosi Mozi – Terrazzo padló csiszolása

Szeged Belvárosi Mozi – Terrazzo padló csiszolása 2019 második felében egy 110 éves terrazzo felületét újítottuk fel. A megkopott, régi burkolatot az első munkafázisban durvacsiszolással munkáltuk meg. Ezáltal a padlóból eltávolítottuk a szennyeződéseket. Ezt követően a mozaik padlót műanyag polír gyémántok segítségével csiszoltuk tovább. A legutolsó fázisban a terrazzo felülét políroztuk és impregnáló anyaggal kezeltük. A padlócsiszolás technológiájának köszönhetően a kopottas, elhasználódott padlófelületet egy fényes, csiszolt terrazzo burkolat váltotta fel.A helyszínen készült fotón szemmel látható a különbség a padlócsiszolás előtti és utáni állapotról Kérjen árajánlatot!
Márvány mozaik terrazzo burkolat felújítása

Márvány mozaik terrazzo burkolat felújítása A Parlament egy régi, megkopott és fényét vesztett márvány mozaik terrazzo burkolatának felújításával bízta meg cégünket. Első körben a terrazzo padló felületéről a ragasztót kellett eltávolítanunk. Ezután több fázisban durva szemcseszerkezetű padlócsiszoló koronggal vettük kezelésbe a burkolatot. A durvacsiszolás által a padlóból eltávolítottuk a szennyeződéseket és a karcokat. Ennek köszönhetően egy teljesen sík terrazzo felületet kaptunk. Ezt követően a mozaik padlón egyre finomabb szemcseszerkezetű korongokkal dolgoztunk. A finompolírozási fázist a kívánt fény eléréséig folytattuk. A fényezési munkálatoknak köszönhetően a mozaik lapok visszanyerték az eredeti színüket és fényüket. Legvégül a burkolat felületét egy fényező szivacs segítségével mostuk fel, illetve egy speciális impregnáló szert alkalmaztunk, amely segít a padlót megóvni a szennyeződéstől és a maró, savas folyadékoktól. A padlócsiszolás technológiája által az elhasználódott és kopott terrazzo padlót egy fényes, csiszolt terrazzo burkolat váltotta fel és újra a régi eleganciájában tündökölhet hosszú éveken át. Kérjen árajánlatot!