Milyen problémák kijavítására alkalmas a mészkőcsiszolás?

Milyen problémák kijavítására alkalmas a mészkőcsiszolás?

– mattulás: a mészkő fénye elkopik, nem tükröződik

– karcok: a használat során elkerülhetetlen, hogy a mészkőpadló karcolódjon, legyenek ezek mikrokarcok, amik a mattulást is okozzák vagy nagyobb, mélyebb karcolások, melyek például egy bútor elmozdításával keletkeztek

– foltok: a mészkőre rákerült, ráfolyt anyagok, vegyszerek okozta marások, foltosodások. Ez a nehezebb feladat, mert az igazán mélyre beszívódott, a kő színétől nagyon eltérő (pl.: vörösbor, kávé a fehér mészkőben) foltokat teljesen eltüntetni nem lehet, de jelentősen csökkenthetőek

– kisebb felületi sérülések, csorbulások: nehezebb tárgyak leejtéséből adódó kitörések a mészkő felületén javíthatóak, ha azonban az ütés nyoma 1-2 mm-nél mélyebb, akkor csak a lapcsere lehet a megoldás

A betoncsiszolás folyamata

A betoncsiszolás által sikerült egy olyan technológiát találnunk ügyfeleink részére, ahol a betonpadló felújításához nem kell heteket vagy akár hónapokat várni, amíg használatba vehető a felület. A csiszolt beton felületek kivitelezési ideje a mérettől függően pár napot vagy hetet vesz igénybe.

Kövek felhasználási területei

A gondosan kiválogatott és igényesen kivitelezett kőburkolatok hangulatosabbá, esztétikusabbá teszik otthonát és egyben növelik is értékét. Rendszeres ápolás mellett rendkívül tartós anyagok, ráadásul hosszú évek után sem szorulnak cserére, bőven elég egy karbantartást/polírozást elvégeztetni, hogy újszerű megjelenést kapjunk.

Kültéren teraszokra és lépcsőkre ajánljuk őket, de rendkívül jól mutatnak párkányépítés során is. Népszerű felhasználási területük a beltéri padlóburkolat, falburkolat és lépcsőburkolat, de fürdőszobában és konyhapultként is újszerű megjelenést teremtenek a helyiségben.

Mivel például a gránit kiváló fagyálló, homlokzatnak is tökéletes. Látható tehát, hogy szinte nincs az épületeknek olyan területe, ahova ne lenne tökéletes megoldás egy kőburkolat. Ráadásul mivel mindegyik eltérő tulajdonságokkal rendelkezik és sokféle színben elérhetőek, minden stílusú épülethez lehetőségünk van olyat találni, ami a leginkább passzol a környezetébe.

Kövek ápolása

Bármennyire is tartós anyag a kő, sajnos ugyanúgy megsínyli az időt, a port vagy kültéri burkolat esetén az időjárás viszontagságait. Fontos viszont, hogy a kellő odafigyeléssel hatékonyan felveheti a harcot az idővel bekövetkező esztétikai romlással. Homlokzati, lábazati kövek legnagyobb ellensége a szálló por, valamint az időjárási körülmények. Ezek hatására még az enyhén porózus kőfelületek is veszíthetnek a színükből, elszürkülhetnek, valamint megtapadhat bennük/rajtuk a szennyeződés. Ennél nagyobb baj, hogy csapadékos évszakok során a kőburkolatok pórusaiba szivárgó nedvesség sókivirágzást okozhat és ez fagyos időben akár a burkolat felső rétegeinek mállásához is vezethet.

Mit tehet azért, hogy kőburkolata tovább maradjon otthona dísze?
A kő alapvetően alkalmas arra, hogy hosszú évtizedeken keresztül az udvara vagy otthona dísze legyen. Ez csupán egy kis többlet odafigyelést igényel.

Az első lépés a felület megtisztítása a megfelelő tisztítószerrel és/vagy magasnyomású mosó segítségével. Azt, hogy milyen felületi tisztítószert érdemes használni, minden esetben a felület és az azon kialakult szennyeződés határozza meg.

Az ezt követő lépés az impregnálás, mely segítségével hosszú időn át megakadályozható az állapotromlás.

Kőburkolat előnyei

A burkolatgyártók évről-évre hozzátesznek valami újat a palettához, így természetes, hogy az óriási választék láttán mind elgondolkodunk egy építkezés vagy felújítás előtt, hogy mi lenne a legjobb megoldás.

Szeretnénk segítséget nyújtani és összegyűjteni, hogy kültéren, például egy terasz esetében mik a kőburkolat előnyei.

A választás során kiemelt szempont a csapadékos évszakok figyelembevétele. Természetes elvárás, hogy a burkolat ne csússzon. A csúszásbiztos felületi megmunkálású kövek havas, esős időben is biztosítják a biztonságos közlekedést.

További előnye még a könnyű tisztántarthatóság. Rendszeres impregnálószerrel történő felületkezelés és egy megfelelő tisztítószer kombinációja biztosítja azt, hogy a kőburkolat évtizedekig problémamentes legyen.

Egy építkezés vagy felújítás során rengeteget számít, hogy minden lakberendezési stílushoz találunk olyat követ, ami kiválóan passzol hozzá. Ha kiválasztotta az ön számára megfelelőt, fontos, hogy az sem probléma, ha az idők folyamán valamilyen oknál fogva cserélni kell egy darabot, hiszen a folyamatos kitermelés biztosítja, hogy ezek könnyen pótolhatóak legyenek.

Kivitelezés – burkolás, padlócsiszolás, impregnálás, karbantartás és felújítás, vegyszeres tisztítás

Kivitelezés – burkolás, padlócsiszolás, impregnálás, karbantartás és felújítás, vegyszeres tisztítás

Burkolás
Tipikusan az a terület, mellyel kapcsolatosan számtalan ötlet és tanács érhető el az interneten. Tapasztalatunk alapján viszont nem lehet összehasonlítani a szakember által végzett munka eredményét a saját próbálkozásokéval, így spóroljon időt és bízza ránk a feladatot!

Padlócsiszolás
A folyamat során a burkolat anyagából néhány millimétert eltávolítunk, hogy tartósítsuk a padló sík felületét, illetve eltüntessük a karcolásokat. A csiszolás utolsó fázisában történő polírozással fényt adunk a padlónak. Mindegy, hogy padlóról, lépcsőről vagy pultról van szó, jól használható a technológia.

Impregnálás
A kőfelületek az anyaguknál fogva különböző mértékben nedvszívók. A szennyeződések elkerülése érdekében érdemes impregnálást végeztetni. Ezt alkalmazva a szennyeződések nem szívódnak be a burkolatba, ezáltal a napi tisztántartásuk lényegesen egyszerűbb. Az impregnálást a felület igénybevételétől függően 1-2 évente érdemes ismételni.

Karbantartás, felújítás
A kő bár rendkívül tartós, mint minden anyag, ugyanúgy karbantartást igényel. Karcolódik, szennyeződik, idővel veszít a fényéből vagy kültéri felhasználás során nyomot hagynak rajta az időjárási körülmények.
A padlót, márványpultot időszakosan impregnálni kell, vízkőteleníteni és olyan is előfordul, hogy kicsorbult lapok igényelnek felújítást.
Ezeket nem minden esetben tudja házilag elvégezni, valamint tartósabb és szebb lesz a végeredmény, ha szakértőt bíz meg.

Vegyszeres tisztítás
Ha igazán hosszú távú minőségben gondolkodik otthonát vagy kertjét illetően, akkor a kő a legjobb választás. Ugyanakkor ezek az idő múlásával ugyanúgy elszíneződhetnek, szennyeződések kerülhetnek rájuk. Szerencsére viszont van megoldás.

Mivel mind a kövek, mind a szennyeződések különbözőek, a tisztításukra használt szert és módszert is ez alapján kell kiválasztanunk. Ha nem szeretne aggódni, hogy biztosan a megfelelő tisztítási procedúrát, illetve vegyszert találta-e meg vagy csak időt spórolna, bízza ránk a tisztítást!

Bővebb információk a mészkőről

Bővebb információk a mészkőről

A mészkő esztétikus megjelenése mellett annak köszönheti időtálló népszerűségét, hogy puhaságából adódóan könnyen megmunkálható, valamint kiváló hőszigetelő tulajdonsággal bír.

Hova ajánljuk a mészkő felhasználását?

A leggyakoribb felhasználási területei a lábazatok, falburkolatok, párkányok, valamint teraszok és lépcsők. Viszont, ha valami újszerűre vágyna a fürdőszobában, ott is rendkívül hangulatos enteriőrt teremt.

Előnyök:
– Világos bézs tónusa sokféle környezetbe illik.
– Rendkívül sokrétű kő: néhány fajtája fagyálló, ezáltal kül- és beltéren is alkalmazható.
– Bár fényezve is nagyon esztétikus, kültéren inkább a mattcsiszolt vagy selyemfényű változatai terjedtek el, ugyanis hosszú idő után sem veszítenek látványukból, ugyanazt a természetességet sugározzák.

Hátrányok:
– Puhasága miatt könnyen elszíneződhet és karcolódhat.
– Meglehetősen nehéz, így nem minden aljzathoz alkalmas.

Tudjon meg többet a márványról!

Tudjon meg többet a márványról A márvány burkolat rendkívül minőségi, és megfelelő ápolással időtálló, a lakás számos részében mutatók. Mivel rengeteg színben bányásszák, ha ilyen burkolatot keres otthonába, a fehértől a feketéig rendkívül széles skálán válogathat. Hova ajánljuk márvány felhasználását? Különleges konyhapult alapanyag, de kiválóan mutat még fal- és padlóburkolatként, valamint népszerű felhasználása lépcső és párkány […]

Magánlakás – magasfényű betoncsiszolás

2024 márciusában egy magánlakás régi, kopott felületű és fényét vesztett beton burkolatának csiszolását vállalta el cégünk. A betonpadló csiszolása az alábbi műveletsorból tevődött össze: durvacsiszolás, finomcsiszolás, felmosás és legvégül az impregnálás. A betonpadló felületén jól látszódott, hogy az évek során sokat vesztett fényéből, felülete megkopott és kisebb-nagyobb felületi sérülések is keletkeztek rajta. A betonpadló felületén először a durvacsiszolást alkalmaztuk. A durvacsiszolás által a beton felületéből eltüntettük a padlón keletkezett karcokat, sérüléseket, szennyeződéseket. A következő munkafázisban a finomcsiszolást kezdtük el.
A finomcsiszolást több lépésben végeztük el, ami azt jelenti, hogy egyre finomabb szemcseszerkezetű csiszolókorongokkal haladtunk át a betonpadlón. A polírozást a megrendelő által kért magasfény eléréséig folytattuk. A finomcsiszolásnak köszönhetően a betonpadló ismét eredeti fényében és színében pompázott. A finomcsiszolás után a csiszolt betonpadlót felmostuk. A felmosás után a csiszolás folyamata még nem ért véget, hiszen nagyon fontos, hogy a csiszolt beton felületét védjük és ellenállóbbá tegyük. Ennek elérése érdekében egy speciális impregnálószert alkalmaztunk a csiszolt beton felületén. Az impregnálással egy védőréteg keletkezik a frissen felcsiszolt betonpadlón. Az impregnálás többek között azért is fontos, mert ennek köszönhetően megnövekszik a csiszolt betonfelület élettartama és ellenállóbbá válik a környezeti behatásokkal szemben. A betonpadló csiszolásának befejezését követően a felületet egyből használatba vehette a ház tulajdonosa. A betoncsiszolás eljárásának hatékonysága ebben az esetben is szemmel látható eredményt ért el.

Betoncsiszolás – ipari csarnok – 1400 m2

A csarnok betonból készített burkolatának felcsiszolásával 2024 tavaszán bízták meg cégünket. A betonpadló fénye megkopott a mindennapos használatából adódóan. A betoncsiszolás folyamatát ebben az esetben is több lépésben végeztük el. Az első fázisban durva szemcseszerkezetű gyémánt csiszolókorongok segítségével végeztük el a durvacsiszolást. A durvacsiszolás a nagyobb, mélyebb felületi sérülések eltüntetésére szolgál. Ezután következett a finomcsiszolás szintén több lépésben. A finomcsiszolást addig folytattuk, amíg el nem értük a kívánt fénymagasságot. A finomcsiszolás eredményeképp a betonpadló visszanyerte eredeti fényét, illetve színét is. A csiszolási fázisok befejezését követően impregnálószerrel kezeltük a betonpadlót. A betonpadló a karbantartási feltételek betartásával hosszú éveken át fogja megőrizni a színét és a fényét. A két kép közötti különbségen szemmel látható a betonpadló csiszolás hatékonysága.