Everfloor Padlócsiszolás

Tekintse meg padlócsiszolás referenciáinkat


Magánlakás – magasfényű betoncsiszolás

2024 márciusában egy magánlakás régi, kopott felületű és fényét vesztett beton burkolatának csiszolását vállalta el cégünk. A betonpadló csiszolása az alábbi műveletsorból tevődött össze: durvacsiszolás, finomcsiszolás, felmosás és legvégül az impregnálás. A betonpadló felületén jól látszódott, hogy az évek során sokat vesztett fényéből, felülete megkopott és kisebb-nagyobb felületi sérülések is keletkeztek rajta. A betonpadló felületén először a durvacsiszolást alkalmaztuk. A durvacsiszolás által a beton felületéből eltüntettük a padlón keletkezett karcokat, sérüléseket, szennyeződéseket. A következő munkafázisban a finomcsiszolást kezdtük el.

A finomcsiszolást több lépésben végeztük el, ami azt jelenti, hogy egyre finomabb szemcseszerkezetű csiszolókorongokkal haladtunk át a betonpadlón. A polírozást a megrendelő által kért magasfény eléréséig folytattuk. A finomcsiszolásnak köszönhetően a betonpadló ismét eredeti fényében és színében pompázott. A finomcsiszolás után a csiszolt betonpadlót felmostuk. A felmosás után a csiszolás folyamata még nem ért véget, hiszen nagyon fontos, hogy a csiszolt beton felületét védjük és ellenállóbbá tegyük. Ennek elérése érdekében egy speciális impregnálószert alkalmaztunk a csiszolt beton felületén. Az impregnálással egy védőréteg keletkezik a frissen felcsiszolt betonpadlón. Az impregnálás többek között azért is fontos, mert ennek köszönhetően megnövekszik a csiszolt betonfelület élettartama és ellenállóbbá válik a környezeti behatásokkal szemben. A betonpadló csiszolásának befejezését követően a felületet egyből használatba vehette a ház tulajdonosa. A betoncsiszolás eljárásának hatékonysága ebben az esetben is szemmel látható eredményt ért el.


Kérjen árajánlatot!